Bemutatkozás
„Boldogságunk kilenc tized része kizárólag egészségünkön nyugszik.
Ha egészség van, az minden élvezet forrásává válik,
De ha nincs, az egyéb javak, a szubjektív értékek sem boldogítanak,
Mert a szellem, a hangulat, a temperamentum szárnyalását is
Lecsökkenti, elnyomorítja a betegség.”
Arthur Schopenhauer
Kovácsné Szeghalmi Ági vagyok, 1967-ben születtem Kunhegyesen, a Mérleg jegyében.
A pályaválasztáskor a felsőoktatás felé vettem az irányt. Először igazgatás szervező diplomát szereztem az Államigazgatási Főiskolán, majd számvitelt, adózást és nemzetközi közgazdaságtant tanultam a Számviteli Főiskolán és a Veszprémi Egyetemen.
Ez utóbbi diploma segítségével az üzleti világban, multinacionális cégeknél helyezkedtem el. Bár a kereskedelmi terület, ahol dolgoztam megengedte, hogy mindig közel legyek az emberekhez, valami hiányzott . A sors végül tálcán kínálta a változtatás lehetőségét.
Először a Reiki talált rám és indított el az önismeret útján.
Ezt követte hosszú évek tanulása, útkeresése: megérintett a természetgyógyászat, az ahogyan ez a terület szemléli az embert. Az útkeresésben az első nagy lépést Zolnay Antalnak (Természetes Gyógyítás Alapítvány) köszönhetem, aki megismertette velem a talpreflexológiát.
Innen már csak egy lépés volt a testmasszázs, ( relaxáló, cellulit, lávaköves ) majd a kíváncsiság,- hogy még jobban elvarázsoljon az emberi test működése -adta nekem a biorezonancia „ csodáját” .
Végül – derék problémámnak köszönhetően – jött „a nagy szerelem „– a pilates .
Nem volt nehéz felismerni, hogy ezek a területek egymást kiegészítik, és a mindennapokban nagyon jól ötvözhetőek a munkám során.
Hiszem, hogy az emberi test és lélek minél alaposabb megismerése és egységes egészként való kezelése új dimenziókat nyithat az emberek életében.
Mindenki áhítja az egészséget és ha azt elvesztette, arra törekszik, hogy minél előbb helyreállítsa. Testi és lelki egészséged a boldogságod előfeltétele. Folyamatosan küzdened kell az egészséges testért és tudatod fejlesztéséért.
Az elmúlt 100 év alatt emberi munkánk, családszerkezetünk, táplálkozásunk, egész életünk átalakult. Rohamosan változó világunk egyre gyorsuló élettempója folyamatos és maximális testi – lelki energiát, éberséget követel tőlünk .
Ezt az energiát azonban sem vágyakozással, sem pénzzel nem szerezheted meg.
Megkaphatod viszont,- ha figyelve tested jelzéseire – folyamatosan végzel- fizikai állapotodnak megfelelő – testgyakorlatokat – pl .pilates – , hangsúlyt fektetsz a betegségek természetes úton való megelőzésére, a már kialakult változások enyhítésére, megszüntetésére – testmasszázsok, talpmasszázs, gyógynövények használatával.
Schopenhauer idézetével indítottam, és az ő szavaival zárom gondolataimat.
„ A legnagyobb dőreség az életben a test elhanyagolása más előnyökért cserébe.
Itt tudsz nekem üzenetet küldeni. Kattints ide!

