Biorezonancia

Állapotfelmérés

A mindannyiunk által ismert Szent-Györgyi Albert élettani kutatási eredményei szerint a sejtek bioelektronikus kapcsolata meghatározó az életműködésben.

1975-ben technikailag lehetővé vált, hogy a sejtek ultrafinom bioelektronikai jeleit mérjék.

Az eredmények azt igazolták, hogy a beteg sejtek más impulzusokat bocsátanak ki, mint az egészségesek.

Szent-Györgyi Albert felismerésére épül napjaink új biofizikai gyógyászati eljárása a biorezonancia terápia, állapotfelmérés.

A sejtek működése során gyenge elektromágnesesség mérhető, melyből meghatározható, hogy egészséges-e a szervezet.



Későbbi kutatások azt is igazolták, hogy az emberi szervezet környezete hatásaira is reagál.

A hormonális és az idegi irányítás mellett van tehát egy elektromágneses bio-kommunikációs irányítórendszerünk is, amely a sejtek biokémiai folyamatainak összehangolásáért felelős.

Ennek mérhető elektromos tevékenységből következtetni lehet a szervezetben végbemenő folyamatok állapotára.


Krónikus állapotok keletkezéséhez vezető okok felderítése :

Az egészségtelen életmód, hivatásunkkal kapcsolatos stressz, környezeti mérgek, krónikus gyulladásos gócok, elektromagnetikusan zavart terek, allergének, kikezeletlen betegségek, alkati és szerzett hajlamok kölcsönösen potenciálják egymást és gyengítik az immunrendszert.

A biorezonanciás állapotfelmérés egy noninvaziv (nem történik beavatkozás a szervezet egyensúlyi állapotába, energia átadás, és hőátadás sem történik)fájdalommentes  tesztelési módszer, amellyel megállapítható, hogy a szervezet hol és milyen jellegű támogatást igényel ahhoz, hogy az egyensúly, a harmónia, azaz egészségünk újra helyreálljon.


Az állapotfelmérés azt vizsgálja, hogy a vizsgált időpontban éppen mire van szüksége a szervezetnek ahhoz, hogy az alkalmazkodási  képessége jól működjön.


Az állapotfelméréssel kiszűrhető:

- alvászavarok
– immunzavarok
– táplálkozási és életmód problémák feltárása(anyagcsere problémák és étel allergia )
– nőgyógyászati panaszok
– mozgásszervi bajok
– húgyúti gyulladások
– bőr- betegségek
– fejfájás ( migrén)
– légzőszervi gyulladások
– hormonális zavarok
– fáradtság, depresszió


A biorezonanciás  állapotfelméréssel Ön, a szervezetében zajló folyamatoktól kezdve, akár a testi folyamatokkal összefüggő lelki folyamatokat is megtudhatja. A vizsgálat fájdalommentes.



Az állapotfelmérés kb. 1,5 órát vesz igénybe .



Megtiszteltetés , amikor segíthetek önnek egészségesebben élni!